BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

2010. december

Engem miért nem üt el Stohl?

2010. 12. 16.

Stohl András másfél liter bort, egy deci whiskyt és egy csík kokaint fogyasztott az ominózus balesete előtt. Ezek tények, az újságban olvastam. Látom magam előtt, ahogy izgalomtól remegő kézzel, közjegyző által hitelesített mérőedényekbe kiméri a szeszadagját, majd komótosan benyeli, mint a kanalas orvosságot.

 
Ennyit fogyasztott, nem többet. Előtte nem ivott meg hat sört két üveg pezsgővel. Nem, [...]

Költészet a rohanó világban benne magamnak

2010. 11. 14.

 
Ati, Ady

 

 
Jól van, ezt még leírom.
Nem hagyom annyiban.
Kettőre mennem kéne,
már egynegyvenhárom van.
 
Nincs semmi különös,
elvagyok, minden rendben.
Illetve dehogy van,
nehogy most kelljen ecsetelnem.
 
Közben felhúzom a cipőmet.
Sietek, nem sok időm van.
Ezt így nem lehet megírni,
majd inkább holnap nyugodtan.
 
De várjunk csak, holnap sem jó.
Tízre Pesten kell lennem.
Útközben nem tudok írni,
az ideg lesz bennem.
 
Kész, ennyi, nekem mostanába’
nem fekszik ez a [...]

Legyünk egyként gondolkodók!

2010. 11. 8.

Még nagyon friss a határozat, ezért mi is gyorsak voltunk. Mai vendégünk Komuki Kálmán, aki volt olyan kedves, és elintézte, hogy évekre betiltsák a Viharsarki Kattintóst. Minek köszönhetjük ezt a szép, nemes döntést?
 
Ez egy összefogás eredménye. A mi körünkben nagy az egyetértés. Az Első Demokratikus Médiarendőrség azért dolgozik, hogy önök, a kedves olvasók, mindig a legmegfelelőbb [...]

Robert De Niro Budapesten. Na persze…

2010. 10. 13.

 
Megint egy pofátlan átverés, amelynek milliók estek áldozatul. Engedjék meg, hogy bebizonyítsam, miért képtelenség az, hogy Robert De Niro itt járt Budapesten egy Nobu nevű (nincs ilyen) étterem megnyitóján.
 
Egy: Robert De Niro színész, vagyis filmekben játszik folyamatosan. Rengetegben. Rá lehet keresni a neten. Nem ér rá ide-oda röpködni a világban.
 
Kettő: Ő egy gyilkos, egy gengszter. Csak nem [...]

Nagy mű = nagy nulla II.

2010. 09. 8.

Sokan örültek, hogy a múltkor megmondtuk a frankót, lerántottuk végre a leplet néhány fércműről. Nyugi, van még pár kontármunka a bögyünkben, tessék:
 

 
Piramisok. Hurrá. Mi olyan szenzációs abban, hogy régen ekkora volt a Legókocka? Nem volt kisebb, osztán erőlködtek a marhái. Nagy kőkupac = nagy kupac szar. Ezt add össze, fáraókám.
 

 
Na, és akkor ugyanez macskából. Ej, de ráértek annak [...]

Nagy mű = nagy nulla

2010. 08. 8.

 
Sokunknak van elege abból, hogy egyes műveket egekig magasztalnak önjelölt ítészek. Itt az idő, végre lerántjuk a leplet ezekről a kontármunkákról.
 

 
Mi ez? Mit kell ezen évszázadokig lelkendezni? Egy középszar nő hülyén somolyog. Mögötte meg van egy snassz táj, hova szarjak?
 

 
Ki ez a csávó? Gizda. Ráadásul kicsi a pöcse. Jobbat gyurmáztam oviban, állítom. Ja, és akkor ez valami [...]

Isten szerepében: Komolcsák Dávid

2010. 08. 5.

Mit tudhatunk Komolcsák Dávidról? Nagy dolgokat. Két hatalmasság látszik a holdról. A kínai kis fal és Komolcsák Dávid zsenialitása (egója). Szeretjük őt? Ilyen hétköznapi szavakat nehéz az iránta érzett emocionális monumentumra használni. Megérdemelten ragyog elméje. Vakít, mint a nap, ahol szabadságát töltötte.
 
Visszajött a nyaralásról, s most kipihenten nyilatkozik nekünk.
 
 
Megégett picit odafent a napon?
 
Én inkább [...]

A mi régi Lovasink

2010. 03. 17.

 
 
A napokban több fórumon, blogon is lehetett különféle jegyzeteket olvasni a Kispál és a borz együttes énekese, Lovasi András friss Kossuth-díjával kapcsolatban. Például itt és itt. Sokan megdöbbentek a hír hallatán, és feldúlt állapotban, remegő ujjakkal ültek a billentyűzethez. Egy olvasónkat is elragadta a hév. Íme, teret engedünk csalódottságának:
 
 
                                                       Zsákmányállat lettél!
 
 
Lovasi Kossuth-díjat kapott. Átállt a szemetekhez. Beszervezték. A rohadékok. Hogy [...]

navigáció

Bibek   2010-12-16 10:45:04
Szomorú valóság - vidám köntösben :D Kéne vmi sokkal-sokkal nagyobb nyilvánosság az írónak! Hogy más is részesülhessen a humorból.


gaxx   2010-12-16 12:59:35
Remek, tényleg! Index-címlapra vele valahogy!


gee-em   2010-12-16 13:17:44
Jo lett ez, na!


Lurmik Anyuka   2010-12-16 14:22:18
Nagy igazság, hogy nem iszunk eleget. Bence kisfiam is leragadt a kakaónál. De már kezdem felkészíteni...


ismeretlem   2010-12-16 14:59:06
köszönöm ....nagyon jókat kuncogtam .....


Pöró   2010-12-16 15:50:58
Na mék iszok egy borsodit!!!


Styxx   2010-12-16 15:56:27
Az Index címlapot tartalmilag feltétlen megérdemelné. Sajnos mivel Hacse bartáunk (sz még remélem nem benyalás, vagy legalábbis nem mély) nem blog.hu alol tolja, erre akkor sincs esélye, ha Angelina Jolie hátsójában matatva fordítaná saját költeményeit szimultán szankszritra, urdura és szuahélire Viszont ha tükrözné a blogját a blog.hu-ra, akkor szvsz elég gyakran Index-blogketrecbe kerülhetne, de gondolom, hogy exklulziv szerződése a Békés megyei médiacézárokkal mindezt tilCSa. DE! Én személy szerint vagyok olyan geci, hogy úgy vagyok ezzel a bloggal, mint egy alulárazott, istenháta mögötti éttermecskével, ahol mesésen főznek és pont jó, hogy kevesen tudnak róla. Így azon kevesek közé tartozom, aki élvezi a Hacse-féle maximal cuisine-t


hartay   2010-12-16 16:14:29
Kösz gyerekek! Nektek érdemes főzni :)


S.Bucika   2010-12-16 17:58:23
Sztem is nivos iras. A nepszeruseg tenyleg nem artana Hacsenak! Sztem olvastassuk fel Sthol Bucival eme iromanyt valamelyik szilveszteri elöadasan, ugyis olyan talaj lesz, hogy le sem esik neki, h mit olvas... XD


S.Bucika   2010-12-16 17:59:56
sry Stohl* (bar nincs nagy jelentösege) hehe


Szabó Istvánné   2010-12-17 11:25:37
Nagyon jó,add közzé máshol is mert ezt mindenkinek olvasni kell!!!


hartay   2010-12-17 11:39:53
Kösz, de pl. az Index nem vesz át axelspringeres anyagot, úgyhogy ez a cikk itt van, ennyi. Kikerült egy napra a beol főoldalra, ami elég jó nyilvánosság. Aki úgy érzi, hogy jót írtam, és arra érdemesenek tartja, az ossza meg közösségi oldalakon, terjessze az ismerőseinek. Ez a stílus egy blogon elmegy, nem hinném, hogy bármilyen más médium, mondjuk egy napliap átvenné. De még egyszer köszi a lelkesítést.


Styxx   2010-12-20 13:35:04
"Ez a stílus egy blogon elmegy, nem hinném, hogy bármilyen más médium, mondjuk egy napliap átvenné." Ja, akkor mindent vissza. Ha a T. Szerző szerint egy blogra csak az ipari hulladékát pakolja fel:-)


Lurmik Anyuka   2010-12-20 13:52:04
Igen, ez már felháborító, mivel akar megetetni bennünket folyamatosan. Szenny és mocsok! Le a bloggerekkel! De legalábbis ezzel a viharsarki rémmel. Médiatömlöcbe vele!


Egy új olvasó   2011-05-30 18:57:15
:) Fóton lakom,pont tervezem,hogy a Fót előtti körforgalomban,a Fót tábla alá barkácsolok egy új kressz táblát,névileg : Buci rutinpálya :) "Jól nézett volna ki, ha Clint Eastwood whisky helyett két deci Hohes C-t kért volna a kocsmárostól" Ezen könnyesre röhögtem magamat :)


Lurmik Anyuka   2010-11-14 11:10:33
Az említett urak még tudtak verset írni, ellentétben magával, Hartay úr! Ennyi kifogást még nem olvastam versben, miért nem alkalmas a versírás. Felháborító! A feljelentést természetesen megtettem a médiarendőrség költészeti osztályán.


Dr. Basso Gatty   2010-11-14 12:51:06
Röviden: süketség. Hartay? Az mi? Mert hogy a versírósdi soha nem fog neki feküdni, az tény.


hartay   2010-11-14 13:26:53
Ne tessék má Basso Gattni. :)


Pompomlány   2010-11-14 13:31:11
Dr. Basso! Csabának nagyon is fekszik a költészet, olvass bele a Nyúlzug című kötetébe, ha teheted. Egy jól szerkesztett, hangulatos kis könyv, tele remek költeményekkel. Ott is van hasonló stílusú, félig parodisztikus írás, mint a fentebbi. Süketség? Igen, néhányan süketek ehhez a stílushoz, én "hallom" ezt a laza, spontán szövegelést. Jó a blog, Csaba, köszi a sok vidám percet!


hartay   2010-11-14 14:16:28
Kösz Pompomlány! Nincs értelme megmagyarázni egyeseknek, hogy ezt hogyan kell olvasni, meg hogy ez félkomoly, egy paródia. Semmi értelme, mert akkor sem fogják érteni, és csak még jobban fújják a vélt igazukat. Lásd a régebbi posztoknál is. Néha betéved pár keserű kommentbajnok, én meg mindenkinek örülök. Tényleg nem zavar. Amíg anyázás és trágár szöveg nincs, addig mehet a fikázás.


Dr. Basso Gatty   2010-11-14 17:30:56
Az a baj, hogy itt is minden félig van, Pompom és Hartay. Vers meg (legalább élvezhető, fanyar rímek, ritmus még annyira sem). Ha az ominózus kötet is ehhez hasonló, nem olvasom el, kedélyállapotom leromlását megelőzendő. Megjegyzem, alaptermészetem túltengően vidám. Csak ilyesmi láttán (olvastán) szoktam el- és megkeseredni.


hartay   2010-11-14 18:46:29
Dr.! Sajnálom, hogy így kínlódsz itt a blogon. És elnézést a kellemetlen percekért, amit okoztam. Remélem, találsz majd kedvedre valót is. Amikor írtam, nem is gondoltam, hogy valaki majd el- és megkeseredik :) További jó morgást. Pompomlány: erről beszéltem, ha megírod neki, hogy ezt hogyan kéne olvasni, "venni", akkor még jobban nekilendül. De minden hozzászólásnak örülök. Azt jelenti, olvasnak. Ezért írok. Úgyhogy köszi mindenkinek.


Olle   2010-11-14 19:02:42
Na, megint itt egy müvvelt megmondóember, aki majd jól bebizonyítja, mekkora egy kalap szart ér mindenki, aki nem ő. Ismert tipus, Dr. vagy Director, egyre megy. A versen jót mulattam. Ez egy szerepvers, a narrátor egy kapkodó mai vállalkozó szerintem, aki nem tud/akar verset írni, mert megy Pestre bizniszelni :) Nem, Csabi? A Nyúlzug meg tele igazi költői képeket tartalmazó tájversekkel. Szarvason érettségi tétel a Nyúlzug, egy ismerősöm fia mondta :) Majd ha a kommentjeid tételek lesznek, akkor lehet pattogni, doki.


hartay   2010-11-14 19:23:59
Kösz, Olle, csak mint helyi irodalom vagyok tétel a gimiben, úgy hallottam. A vers értelmezése ötös fölé :) Nem kell ezt annyira komolyan venni, jól látod. Dokit meg nem kell bántani, ő szarnak látja a verset, szíve joga. Kell a fenének, hogy mindenki szeressen.


Dr. Basso Gatty   2010-11-14 19:37:58
Kedveseim, ébresztő! Halló! Ollé! Teljesen nyugodt vagyok és voltam, ti pattogtok, agitálódtok. Ejnye, szép az összefogás, de azért ilyen forradalmian? Csaba, olvastam én az imént jó versedet is másutt. De ez szerintem nagyon silány. Már engedtessék meg egy szerény vélemény. (Mert azért nem szép mindenkit laikusnak, outsidernek titulálni, amiért nincs egy véleményen xy-nal). Mert az akkor irodalmi diktatúra lenne, vagy mi...


hartay   2010-11-14 20:11:20
Pattogunk :) Írtam fentebb, elfogadtam, hogy nem tetszik. Nem is kell, hogy mindenki szeressen, Isten ments. Ez egy blog, ahová saját írásokat teszek fel, és van, akiknek nem jön be. Ez ilyen. A kurva ugye, aki ne sírjon, ha leszólítják. Ne haragudj, de nem te vagy az első, aki kifejezi nemtetszését. Ettől én még ugyanúgy írom a dolgaim. Ha azokra hallgattam volna, akik le akartak beszélni az írásról, mert szerintük szart ér, akkor most én is valahol kommentelnék névtelenül, megkeseredetten. Kaptam én már olyan kritikákat is, hogy más elbőgte volna magát. Edzett vagyok, 15 éve publikálok, a könyveimről összesen megjelent vagy 30 kritika, vagy több. Sok lebaszó is. Szíved joga szarnak tartani, amit csinálok, meg is írhatod, még mondjuk 16 kommentben is ugyanazt. De te is fogadd el kérlek, hogy valakiknek meg tetszik ez a stílus. Régi olvasók, követik a cikkeimet, miért baj az, ha kiállnak mellettem? (kösz gyerekek.) Ez is szórakoztat egyébként, az ilyen kommentekre válaszolgatni. Jó volt. Jó éjt mindenkinek!


hedvig   2010-11-14 20:20:54
De az még most sem esett le, hogy ez nem annyira komoly, ugye? Vagy már késő bevallani, hogy nem esett le? :) Jut eszembe: Pattogi a Szuszedokból.


Lurmik Anyuka   2010-11-14 20:24:23
Uhh, aki ezen a komolyságot kéri számon, az eltévedt, mint Bence kisfiam az erdőben a tavalyi Mátra-túrán. Lassan írom ide, hogy mindenki megértse: ez egy bökvers. Van ilyen műfaj. Ettől független Hartay monnyon le!!!


label   2010-11-14 20:46:46
csak annyit hogy nekem ezek a Hartay versek tetszenek legjobban. Amikor nem tudod eldönteni, hogy ez most komoly vagy se, kényelmetlen, baszogaty. Ha komolyan veszed akkor is vidám, ha nem akkor meg hülyeség, kifiguráz, olyan szavakkal amiket nap mint nap hallasz, mégis versben látni fura. Nem túl elvont, egyértelmű, mégis, te is írhatnád, ha lenne hozzá merszed, ezt versnek. Mert ha ezt bunyánszki erzsike néni blogolja akkor doktor kommeter alap természetszerűen vidám. Ha nem, ha Hartay a Nyulzugból, akkor már elkomorodik. A vers meg ugyanaz marad, az nem változik. Nem hiszem, hogy műfajokat és ritmust kell keresni benne. Gondolkodni és nevetni lehet ha pedig valakit túltengő vidámságában akaszt meg, akkor már megérte:)


Dr. Basso Gatty   2010-11-15 05:01:48
Anyám, édesanyám, mé szűté a világra? Lurmik néni, itt mostan én a kommentelést belőled (is) kifolyólag abbahagyom, merthogy a lebujban sem, ahová én vedelni járok, nem vitatkozom soha a relativitáselméletről. Tudod-e mi a bökvers? Mer ha nem, (és látom, biztos nem), akkor olvassá. Ne fürgyé, de dokumentálóggyá, mielőtt leírsz valamit. Bökvers az ilyesmi: Honnan mind bölcseleg itt nekem Anyuka? Tán, (ne adj Isten), fején is van luka. Szóval rövid, néném, ami azt jelenti, hogy nem hosszú. címke, neked is szól. Sőt, főleg és inkább. Csaba kedves, te meg ne haraguggyá, mondtam má, írsz te jót is.


hartay   2010-11-15 06:11:13
Eddig nem haragudtam, de most már nagyon haragszom :) Kosztolányi "rövid" bökverse: Napoleon vad lába porzik a szikláidon, sasfészek: Korzika. Gyerekkorom, mindig téged kereslek, ha járom a poros-boros Szabadkát. Mióta labdám elgurult itt, nem ér az élet egy fabatkát. Budapest! Itt éltem én! Lelkek közt! Csupa lélek! Csupa test! Kávéház! Mámor! Lángokban leszálló csuda-est! Csak az gyülölhet, aki tompa, pudvás, buta, rest! Rimet reád még! Színt, mely életemre odafest! Ha meghalok, mondjátok siromnál: Budapest. Vitázzunk sokat! Viszont a bökvers az valóban rövid eleve, kedves Lurmik anyus, de lehetnek kivételek. Lásd Dezső bácsit.


Szaki   2010-11-15 10:11:50
Hácsé! Grat a vitát kiváltó vershez, bök vagy nem bök, sikerült vele jól megböknöd a Baszogatós kollégát :) Már megérte, csak így tovább! És sajnálhatod, hogy nem tetszik neki, ekkora veszteséget nehéz lesz feldolgoznod, de remélem, sikerül, és sok ilyet olvashatunk még tőled. :)


hartay   2010-11-15 10:47:47
Kösz, igyekszem még felidegesíteni pár barátunkat, bízhatsz bennem :) Havonta egy-két olvasónál kiverem a biztosítékot, de élvezem :)


Sz. Márton   2010-11-15 19:39:51
Mr. Hartay! A versed olyan jó, hogy megérkeztél vele a jelenbe, Te lehetnél ennyi üzenettel a "beol.hu" napi celebje! De nehogy egy televíziós valóságshow élő szereplője legyél, Mert akkor már más izű lesz a vidéki poétáknak jutó kenyér! Inkább legyél egy jó irányba elrepített, poétikusan szellemes baltanyél, Mint egy olyan álköltő, akit megérint esténként egy kocsmai baltenyér! Ady Endre, József Attila, Babits Mihály,Tóth Árpád és a többiek "mit neked", A kritikusok meg egy egzotikus bajban kiszenvedve kinyalhatják a balfeled! Akármit is írhatnak be, e szűk rovatba neked A fő gondolat marad: "Diák írj magyar éneket"! Legalább valaki itt-ott vidéken is néha írogat, Nemcsak a média "újszülött" gyermeke riogat! (Adj már ki végre Te is valami jó kis novellás kötetet, Meggyőzve a sok futtatott protkós kortárs szemetet!)


Lurmik Anyuka   2010-11-08 08:46:10
Kisfiammal nagyon régen jutottunk el nyaralni. Örülünk. Ő egyébként egyke, azaz egyként gondolkodik. Éljen az összefogás!


mateandras   2010-11-08 09:32:47
Én _azelőtt_ mondjuk nem nagyon olvastam. Persze azért nyaralnÁk.


gee-em   2010-11-08 10:44:26
Vegre. Egyel kevesebb problema. Eddig tulsagosan lekotott, hogy rajojjek, jomagam mit is akarok, mit szeretek. Hianypotlo szervezet, koszonjuk!


Olle   2010-11-08 13:49:15
A törvény az szabály. Megyek is, rakom be a fogkefémet a csomagomba. Tábortűz is lesz?


Olle   2010-11-08 13:49:31
Mer akkor gitárt is bekészítek.


mateandras   2010-11-08 17:27:10
Olle: a Kumbaya megvan, ugye?


Aham   2010-11-14 12:32:18
Vicces... vagy nem is annyira???


Tee Higher   2010-10-13 09:01:18
Ez nagyon nagy lett. Én mindig is tudtam, hogy Batman nem különb De Nironál.


Director   2010-10-13 10:13:11
Szerintem pedig eléggé gyengére sikeredett írás. Következetlen, logikátlan, hevenyészett. Ami ismét bizonyítéka a Békés megyére jellemző (internetes) újságírás színvonalára....


Olle   2010-10-13 10:37:28
"Ami ismét bizonyítéka a Békés megyére jellemző (internetes) újságírás színvonalára…." Micsoda? Ennek van értelme? Ez a hevenyészett. Ha olvasnád a blogot, tudnád, hogy paródia. Vicc. Néha jobb, néha kevésbé. Itt szinte minden direkt rontott, ami megjelenik. Nyilván a beol címoldaláról tévedtél ide, és el vagy tévedve.


hartay   2010-10-13 10:42:28
Nem, Olle, én ezt teljesen komolyan gondolom :) Kösz Direktor úr a kritikát, legközelebb jobban körüljárom a témát. De az akkor sem De Niro volt, csak egy kitömött öregember!!!


Director   2010-10-13 11:22:58
Természetesen nem sértésnek, "csupán" kritikának szántam. Az az érzésem az írással kapcsolatban, hogy nem kellően átgondolt, inkább egy hirtelen ötlet eredménye. Következetlennek és logikátlannak pedig azért tartom, mert hol arra hivatkozik a szerző, hogy De Niro elfoglalt színész, hol arra, hogy (bár nincs így megfogalmazva, de következtetni lehet rá, hogy) ismert gengszter (tehát először azért nem lehet jelen Mo-on, mert mindenhol máshol ott van, máskor pedig azért, mert bújkál). Aztán kiderül róla, hogy tulajdonképpen egy senki, mert csak egy jelentéktelen taxisofőr... Értem én a humort..és még szeretem is.. De szeretem, ha a vicc is jól ki van találva. A kép illusztrációval egyetértek. Általában fess, itáliai félistennek mutatják, semmint zsíros hajú, ráncos öregembernek.


hartay   2010-10-13 12:21:18
Kedves Director! Azért annyi agyat előlegezz meg nekem, hogy természetesen tisztában vagyok vele, hogy ütik egymást a mondatok. Ez is része az abszurditásnak. Ha kellően átgondolnék egy ilyen szintű baromságot, akkor kéthetente egy poszt lenne. A blogolás, főleg, amit itt művelek, nem az a terület, ahol szükségét érzem a kimunkálásnak. (Sem időm, sem kedvem nincs ilyen igényeknek megfelelni.) Ha átgondolt-, érlelt- és megszerkesztett dolgot szeretnél tőlem olvasni, akkor keresd a könyveimet (szépirodalom - versek), vagy rendeld meg innen: www.podmaniczky.com S ha minden abszurditást és értelmetlenséget mellőző humort keresel, akkor tényleg nem jó helyen jársz itt nálam. Rég rossz az, ha magyarázni kell egy humorosnak szánt dolgot, de az megnyugtat, hogy csak neked kényszerülök ilyesmire. Azért kösz a hozzászólásokat, minden látogatónak örülök.


Ibolya   2010-10-13 12:35:14
Ne legyünk már ennyire kultúrsznobok. Véleményem szerint nagyon jó az írás, nekem kifejezetten tetszett. Aranyos fricska és görbe tükör a mai ember életét meghatározó médiahisztériának... Kedves Hartay Csaba, remélem olvasok még öntől/tőled hasonló szösszeneteket és köszönöm, hogy mosolyt csalt/ál az arcomra.


hartay   2010-10-13 12:39:40
Kedves Ibolya! Természetesen tegeződhetünk, és kösz, hogy nem a Director úr beosztottjaként jelentkeztél be :)


Olle   2010-10-13 12:55:06
Ja, és jó lenne Csaba, ha dr. Lóth Adernát diplomáját is bemutatnád végre, mert szerintünk össze-vissza matematizál itten.


Director   2010-10-13 19:24:22
Személy szerint úgy gondolom, hogy ha bárhol, bármilyen munkát végzek (vagy éppen egy írást adok ki a kezeim közül, teszek közzé, jelentetek meg) alapvető feltétel, hogy az igényes legyen. Ezzel egyrészt eleget teszek a magammal szemben támasztott elvárásoknak, másrészt megtisztelem azokat, akiknek szánom az alkotást. Tehát igenis - legyen az bármilyen egyszerű fórum ahol bemutatni kívánom - az általam létrehozott mű legyen igényes, jól megformált mind tartalmilag, mind szerkezetileg. És ez egyáltalán nem sznobizmus. Ha pedig nincs energiám, kedvem, netalán tehetségem a fentiekben leírtakhoz, akkor nem csinálom...még Békés megyében sem. Az abszurd humor pedig szerintem más gyökerekből táplálkozik. (Megjegyezni kívánom, hogy Békés megyével semmi bajom nincs. Sőt! Szeretem, hiszen a szülőföldem, a gyermek- és ifjúkorom számtalan emléke köt oda. Viszont volt alkalmam Magyarországot és Világot látni, és tapasztaltam, hogy ahol az igénytelenség megengedett, ott a fejlődés is elmarad. Sajnos ezért tart Békés megye ott, ahol tart..)


hartay   2010-10-13 19:55:08
Director! Javasolnám egy saját, igényes, jól megformált blog indítását. És akkor ott lehet igényeskedni. Itt, sajnos, csak ilyen tré írások vannak. A rendszeres olvasóim nevében meg csak annyit üzennék még, hogy nagyon sajnálják, hogy eddig ezt nem vették észre, és köszönik, hogy felvilágosítottad őket. :)


Olle   2010-10-13 20:01:08
Director! Szeretném igényesen, kimunkáltan, jól megformáltan és nem utolsósorban tömören kifejteni a véleményemet rólad: egy köcsög vagy.


Lurmik Anyuka   2010-10-13 20:21:35
Director: na végre valaki megírta az igazságot! Jó lenne, ha a tehetségtelen, lusta Hartay úr átadná az igazgató úrnak a terepet, és végre olyan igényes dolgokat olvasnánk e blogon, mint a Director kommentjei. A humornak igenis szabályai vannak! Főleg az abszurdnak. Meg kell formálni. Már nagyon kevés kell, és népszavazást kezdeményezünk a Hartayblog ellen. Állítom, a vörösiszap is ebből a blogból ömlött ki. Találkozunk a bíróságon!!!


hartay   2010-10-13 20:25:55
Olle, kösz, de nem kell a köcsögözés, bár jót röhögtem. Mindenkit beengedek kommentelni, pedig egy kattintás, és kitilthatnám az összes ellenvélemény formálót. Isten ments, hogy mindenkinek megfeleljek. Az szar lenne.


gaxx   2010-10-13 21:04:23
Director: Hülye, hülye, hülye. Ülj le fiam, egyes.


Évi   2010-10-14 06:17:19
Sziasztok!Nem lehetne kicsit vidáman kezelni ezt a jópofa írást?Nekem tetszik,és az is ,hogy végre kicsit nem a katasztófánkra koncentráltam amíg olvastam.Ahol bikicsunáj lehet sztár,ott mi a baja bárkinek egy laza,senkit sem sértő vicces írásnak?Szégyelje magát mindenki aki egyből kritizál,hiszen csak mosolyt akart csalni az írója az arcunkra.


Tee Higher   2010-10-14 06:21:58
Directornak igaza van abban, hogy igényes munkát kell kiadnunk a kezünkből, bárhol bármikor. De olyan dolgokat kér itt számon, ami nevetséges, mivel, ha jól olvasom ez egy paródiája a médiafelhajtásnak. Ütik egymást a De Nirós mondatok? Fú, bazdmeg, ezen rugózni...Falra hányt borsó, de én is leírom: direkt átgondolatlan és logikátlan. Alkat kérdése, veszi-e valaki a lapot. "Megint egy pofátlan átverés, amelynek milliók estek áldozatul." A cikk elején van. Milliók helyett csak egy esett áldozatul - Director. (Tényleg, nem furcsa, hogy csak egyedül balhézol itt?) Ez a blog egy külön műfaj, aki belecsöppen, könnyen hülyének érezheti magát. S ha még szorgalmas is, sok röhejes kommentet gyárt :) Hácsé! Írj még sok ilyen beugratós csali-mesét, a kommenteken röhögni csak plusz élvezet.


Évi   2010-10-14 06:31:21
Megnéztem az oldaladat.Gratulálok a munkásságodhoz,és szeretném megismerni az írásaidat.Megfogom keresni !.Bölcs ember az aki negatív kritikát így tud kezelni.Amugy meg kedves Direktor úr,ha szupermen olyan okos miért veszi a gatyáját a nadrágjára?????


hartay   2010-10-14 06:46:26
Kedves Évi! Itt a blogon, a jobb oldali sávban találsz publikációkat belinkelve, meg kritikákat, ajánlókat a könyveimről. Köszi a megerősítést, örülök, hogy benéztél!


Director   2010-10-14 07:41:53
Ismét bebizonyosodott amivel a hozzászólásaimat kezdtem, azaz az igénytelenség. A "köcsögözés" , "hülyézés" e mellett a kultúra hiányát is bizonyítja. Éppen ezért nem veszem személyes sértésnek. Ez nem az én szegénységi bizonyítványomat támasztja alá. (Ha már az 1-es érdemjegy megemlítésre került..leülhetnek!) Csupán azt jegyzem meg, hogy az alapvető tisztelet mások véleménye iránt hiányzik. Tehát felvetődik a kérdés: Azok, akik az én véleményemet nem fogadják el (és még szidalmaznak is emiatt) mennyivel különbek, mint én? A Tisztel Szerzőhöz fordulnék azzal, hogy ha a nyilvánosság elé tár valamit, akkor férfiasan vállalni kell az esetleges kritikát, és nem kell megsértődve azok kitiltásával fenyegetőzni, akiknek esetleg más a véleményük. Ez engem nagyon emlékeztet egy bizonyos rendszer által alkalmazott módszerekhez..


hartay   2010-10-14 14:35:54
Ha nem vállalnám a kritikát, kitiltottalak volna. Ezt nem neked írtam, hanem Ollenak, aki köcsögözött, és azt válaszoltam neki, hogy nem kell köcsögözni, itt egy ember, egy olvasó, akinek más a véleménye, kitilthatnám, de nem teszem, mert teret kap minden vélemény. Mert nem tudok, és nem is akarok megfelelni mindenkinek. Neked meg főleg nem, ne haragudj. Sajnálom, hogy rendszeresen félreolvasod a dolgaimat. És ha igénytelennek tartod a blogomat, meg az olvasóimat, akkor tényleg eltévedtél. Azt ajánlom, ne kínozd tovább magad itt, nézz körül olyan oldalakon is, ahol megfelelő minőségű szellemi táplálékot találsz. És egy percig se hidd, hogy haragszom, meg ilyenek. Nincs konkrétan kire haragudnom. (Sőt, már-már aggódom érted, hogy ennyire felzaklattad magad.) Névetelenül pattogni, észt osztani én is tudok mindenféle fórumokon. De én ezt választottam, hogy saját néven írok. És úgy érzem, többen szeretik a dolgaimat, mint nem. Egyedül vagy a véleményeddel. Ettől függetlenül teret adtam neked. És ez nem fenyegetés, csak tény.


Tee Higher   2010-10-14 15:17:37
Director! Megpróbálok rövid lenni. Nem azzal van a baj, hogy nem tetszik neked az írás, nem tetszhet mindenkinek. Nekem sem tetszik minden ezen a blogon. Kizárólag az akadékoskodó, észosztó stílusod irritál itt mindenkit. Hányszor akarod még leírni ugyanazt? Vagy a szerzővel van valami személyes gondod? Mikor veszed észre magad? Hahó! Tudomásul vettük, megértettük, igénytelen a blog, mi is azok vagyunk. Jól van, nyugodj meg, és próbálj olyan dolgokra koncentrálni, amelyek örömet okoznak neked az életben. Mi is ezt tesszük.


Styxx   2010-10-14 19:02:16
Fiúk-Lányok, Hácsék és Directorok A blog szerintem nagyon jó. És most jön a "benyalás" -része a kommentemnek: (Hácsé, ne nézz ide) Főleg azért, mert maga a szerző egy jól kitalált faszi: Pro- Hácsé érvek: 1/ Költő/újságíró/állattenyésztő. Már ez önmagában mindent visz. Nem állami csecsen les potyát vérig sértett, a megbecsülést számon kérő művészként. Na, úgy, elég könnyű igényeskedni, ha havonta megkapja az ember az ösztöndíjat, aminek fejében kb fél karaktert/nap kell publikálnia. 2/ "Vidéki blogger" - már ezért max respect. Nem hinném, hogy a BEOL borítaná a bilit, ha Hácsé ezt a blogot klónozná a blog.hu-ra és akkor némi szerencsével, mint korrekt szórakoztató blog akár olyan napi olvasottságra tehetne szeret, ami felülmúlná a Nyugat összes eladott példányát, mégsem nyomul. Megmarad a szó nemes ételmében vett, jó lokálpatriótának. 3/ Rengeteg hobbi blogger ebben a pillanatban aláírná a blanketta szerződést, ha tudná hozni ezt a színvonalat. 4/ Isten őrizz ettől igényesebb kidolgozottságra törekedni, az még a könnyedség rovására is mehetne. 5/ A vérprofi, megélhetési humoristák se akarnak (mert nem hülyék ingyé' mérni a poént) vagy éppenséggel nem mernek olyan nagyon blogon alkotni. Nézze meg bárki a Dumaszínház blogját. T. Director, Téged egy csomó minden motiválhat. Valamiért bassza a csőrödet személyesen Hácsé. Anno elhappolt előled csajt/megbízást, akármit. Avagy simán tetemre hívod a "bűnös Békés megyét" mert valamiért nem jöttek itt össze fiatalkori álmaid, vagy ki tudja, hogy miért fanyalogsz, de nincs ezzel gond. Itt megteheted, máshol valószinűleg nem. Élvezd te is ezt a blogot, az anonimitást, váljék egészségedre, valahol a nicked is nomen est omen. Kb arra emlékeztet, mint amikor: "ELNOK1" vásárolt rendszámú autót látok.


gaxx   2010-10-14 20:36:57
Styxx: Megemelem kalapom.


Director   2010-10-15 07:38:50
Köszönöm mindenkinek az aggódás az egészségem, lelki állapotom, anyagi helyzetem, szerelmi, vagy éppen szexuális életem iránt! Jelentem jól vagyok! Aggódni Önöknek van okuk, mert mint a hozzászólásaikból kitűnik, Önök "kapták fel a vizet", illetve Önök vádaskodnak, próbálnak sértegetni, melynek oka, hogy megpróbálják kivetíteni rám a saját életükben előforduló komplexusaikat. Hartay Csabát nem ismerem személyesen, tehát semmilyen személyes - nő, megbízás, akármi - ellentét nem motivált. Egyszerűen nem tetszett a "Robert De Niro Budapesten. Na persze..." című írása, aminek szerettem volna hangot adni. Ez nem azt jelenti, hogy őt magát, vagy éppen a munkásságát szerettem volna degradálni. Egyszerű vélemény nyilvánítás volt részemről, amely egy demokráciában tudtommal megengedett. Békés megyében nekem nagyon sok minden összejött: karrier, kaland, nők..bár ez nem tartozik Önökre. Csupán hangsúlyozni szeretném, nem Békés megyével, az ottani emberekkel van bajom, hiszen én is békés megyei vagyok, amit soha, sehol nem titkolok, titkoltam. És ha már a titkolózásnál, anonimitásnál, az "ELNÖK1" rendszámnál tartunk. Nem emlékszem, hogy Önök nekem bemutatkoztak volna, ezért ismét felteszem a kérdést: E tekintetben Önök - akik szintén a nicknevüket használva közlik a hozzászólásaikat - mennyivel különbek, mint én? További szép napot kívánok!


hartay   2010-10-15 08:00:36
Amikor feltettem a könnyed szórakoztatásra szánt DeNiros irományomat, nem is sejtettem, hogy ekkora kommentözön zúdul rá. Jó is ez így, csak a közönytől óvjon meg a Jóisten :) Kösz mindenkinek a részvételt, még Önnek is, Diri :)


Director   2010-10-15 09:38:06
Minden rosszban van valami jó! Látja Kedves Hartay, micsoda figyelemre tett szert általam! :-) (Persze nem mintha eddig nem lett volna része benne...feltételezem.) Alkalomadtán - ha ismét Békéscsabán járok, illetve felfedve az anonimitásomat - elfogadok egy sört honorárium gyanánt. ;-) Addigra beszerzem - és talán elolvasom - az egyik művét, melyet (ha nincs ellenére) dedikáltatok is Önnel. Ajánlom magam! B.J. (Director)


hartay   2010-10-15 10:35:00
Még a végén sírva borulunk itt össze :) Rendben, engem itt megtalál...


Styxx   2010-10-15 10:46:16
Tisztelt Olvasók! Önök a hartay.blog.beol kisérleti, vírusmarketing-adását látták. Természetesen Director beépített ember. Egy köztiszteletben álló, csupaszív, segítőkész irodalomrajongó, aki ezzel a rendhagyó performanszban való részvételével járul hozzá a blogszerző műveinek népszerűsítéséhez. Nekem pusztán a fenti, egykommentes szerep jutott e picinyke, háztáji médiaheckben, illetve a mostani, részleges coming out. B.J.-vel (Directorral), Hácséval egy-egy (vagy akár több) sör mellett kielemezzük az eredményt, amiről Hácsé barátunk bízom benne, hogy egy külön posztban fogja tájékoztatni a brit tudósokat megszégyenítő emberkísérlet mit sem sejtő résztvevőit. Kössz, még egyszer B.J. nagy voltál, mint mindig! Üdv: Styxx (tudod, amúgy az ELNÖK2:-)) P.s.: és magától értetődik, hogy Robert de Niro előzetes írásbeli hozzájárulását is beszereztük a projecthez:-).


hartay   2010-10-15 11:08:22
Én akartam leleplezni a játékot, de kösz Styxx, hogy levetted a vállamról ezt a terhet. Nagy szív esett le a kövemről.


Styxx   2010-10-15 11:17:36
Sörben oldódó szív kövesse tehermentesítésed!:-)


gee-em   2010-10-15 13:00:29
Ez eddig a legtobb kommentszamos-poszt, azmar biztos :)


Olle   2010-10-15 13:07:05
Eddig nagyon széjjel voltunk, de a Diri összerántotta a bandát :) Styxx: hihető a sztori


Styxx   2010-10-15 13:43:09
Olle. hát füllentettem én valaha? Na, jó, az oviban, középső csoportban, öö azt a kisautót izé, még se a Robika törte összem, hanem... Mindegy, ez már elévült. Éljen a Diri, a csapatösszekovácsolás nagymestere. Egy volt főnököm mondta, ők meg már tudják: Az igazgatónak mindig joga van hülyének lenni!:-)


Sz. Márton   2010-10-16 10:28:32
Nagyon jó, sőt remek és aktuális.....ezért arra az észt irodalmi estre is érdemes elnézni a Heroes' Square közelében, ha már Te is felolvasol ott a jövő héten!


hartay   2010-10-16 10:37:23
Remek? Szerintem igénytelen. Olvasd csak végig a kommenteket :) Gyertek csak jó sokan, tömött, büszke sorokban. Vodkával öblítünk.


gaxx   2010-09-08 08:51:37
Remek!! (Kíváncsi vagyok, mikor indul be a hőbörgő tömeg :-D )


Bibek   2010-09-08 09:16:33
"legalább ne húzd a kötött sapit a szemedbe" :D


Lurmik Anyuka   2010-09-08 09:51:00
A kőcica engem is idegesít. Nem nyávog, és messze is van. Hova ment olyan messzire? Minek? Sivatagba? Hülye cica. Gyere bence, megyünk az állatkertbe, ott nem csak idióta kőcica van. És akkor ne kapjak agyvérzést.


V. Attila   2010-09-08 16:06:06
Hogy van képe bárkinek is egyes alkotásokról így nyilatkozni? Ez már az ízléstelen és felháborító. Méghogy szarkupac a piramis. Ez a blog egy szarkupac.


hartay   2010-09-08 17:51:06
Kedves Attila! Paródia, azaz nem gondolom komolyan. Vagyis viccelek. Ott a cimke is, hogy "ne vedd véresen komolyan". Talán épp a Te kedvedért írtam ki :) De elnézést, ha nem ilyen a humorod.


A. Vattila   2010-09-08 19:44:44
Ez a glob egy karszupac.


hartay   2010-09-08 21:08:24
Nem, ez a blog egy Raj Tupac.


dömi   2010-08-09 07:44:52
Ez nagyon betalált. Anyám tyúkja. Röhej.


stricimackó   2010-08-09 08:48:52
Ez a Hartay Csaba majdnem úgy néz ki mint egy ember. De inkább mint egy rakás excrementum.


Lurmik Anyuka   2010-08-09 09:22:58
Botrány! Rendőrség! Rendőrt! Hartayt fogdába! Stricimaci! Fogjunk össze, ez borzasztő, mit meg nem enged magának ez a Hartay. Világbotrány! Segítség! Rendőrt! Rendőrt!


hartay   2010-08-09 10:04:12
Stricimaci, ne haragudj rám, kérlek! Úgy szeretném, annyira érdekel, mit gondolsz rólam. :)


Anti-Hartay   2010-08-09 10:53:18
Ha ez a fazon normális, akkor több milliárd ember tök hülye. Sztem ez egy sérült lélek


hartay   2010-08-09 10:56:15
Antalom! Pont neked van kint a "ne vedd véresen komolyan" címke a cikk alatt. Paródia, tudod, az egy műfaj.


stricimackó   2010-08-09 11:28:05
Ez a blog meglehetősen gyenge. Gyenge mint egy növény. Valahogy a megélhetési humoristák jutnak eszembe, akik akkor is próbálják magukat produkálni, amikor már teljesen kiégtek.


hedvig   2010-08-09 11:55:34
Egyetértek az előttem szólókkal! Felháborító, hogy mindenféle jöttment alakok így nyilatkozhatnak, felháborító! Hartay, maga az? (Nagyon rossz lehet humorérzék nélkül érni, merő egy ideg az élet, ugye?)


Lurmik Anyuka   2010-08-09 12:01:14
Rendőrt! Gyenge a blog!


zolkabolka   2010-08-09 12:21:04
hehehe, kiváló műelemzések :) "Gyenge mint egy növény." wtf? mint melyik növény?


hartay   2010-08-09 12:57:36
Stricimaci! Én a honort a negatív kommentekre kapom :) Megélhetési blogger vagyok :) Köszi a kreditet.


stricimackó   2010-08-09 13:41:18
Hartay! Hát ez a műelemzés egy nagy lavór hideg fos. Remélem ez megér legalább két kommentet a negatívak közt. Csak azért küldtem nehogy éhen haljál. További jó munkát!


hartay   2010-08-09 13:45:31
Kösz, és sajnálom, hogy így felzaklattad magad, nyugodj meg, nehogy még valami bajod legyen. Lélegezz mélyeket :)


Lurmik Anyuka   2010-08-09 13:49:29
Stricimackó! Mi itt hülyülünk, egymást ugratjuk, de te valahogy kilógsz a sorból. Az ilyen hisztis, gyűlölködő, egyszerűségedet tükröző kommentektől kíméld meg a törzsközönséget. Nem kell ezt a blogot olvasni, ha rossznak tartod, szíved joga. Sótlan egy megkeseredett figura lehetsz. Az ilyenektől óvjon meg minket a Jóisten.


Olle   2010-08-09 13:54:55
a poszt halálosan jó :) stricimaci, te egy milyen gyökér lehetsz, mehehe


stricimackó   2010-08-09 14:43:14
Annyira felizgattam magam, hogy egy órán keresztül a farkamra csapkodtam a bejárati ajtót.


dömi   2010-08-09 15:14:18
Hartay megtehetné, hogy be sem enged, mert előzetes moderáció van, de hála neki (is), bearanyoztad a napunkat. Te az a fajta lehetsz, aki beszopja Komolcsák Dávidot meg a kamu pornócelebeket :) Írj még sok kommentet, nagyon vicces, ahogy itt hőbörögsz :)


label   2010-08-09 15:47:13
Nagyon ügyes, hova szarjak? Majd ha több száz év múlva lefikázza valaki a blogodat, akkor örülj.


punasen   2010-08-09 16:00:17
Stricimaci hol futtatsz?


punasen   2010-08-09 16:00:56
Stricimaci hol futtatsz? Csak medvéket vagy esetleg mással is foglalkozol?


stricimackó   2010-08-09 16:23:55
punasen . A száz holdas pagonyban futtatom a zsebhokibabát, a rézfaszú baglyot meg persze magamat. A mézescsuprot meg jól televerem macigecivell . hehehe


Modor Tibi   2010-08-09 22:24:18
Hát, a mélyen tisztelt Posztíró és Bloggazda Úr (?) is Magába nézhetne, esetleg foghatna egy tükröt, belenézhetne, és beleköphetne. Hogy jön Ő ahhoz, hogy saját szellemi igénytelenségével kérkedve provokáljon műértő embereket?!


hartay   2010-08-10 04:57:29
Nagyon megbántam, amit tettem, soha többé nem bántom Bétóthvent.


gaxx   2010-08-10 09:20:15
Zseniális! A nagy elbaszott villanyoszlopnál szakadt el a cérna... :-D :-D :-D


Mitya Ivanov   2010-08-10 13:20:22
ez nagyon tetszett


Petőfi Sándor   2010-08-11 07:17:29
"Kinyalhatod a Segesvárom, meg Anyád tyúkja! Petőfi"


Sz. Márton   2010-08-15 21:51:44
Csabi! Természetesen ötletes az írásod! A "bazi nagy, elbaszott villanyoszlop" az ott van! (De mennyire, hogy ott is marad....!) Érdemes lenne, az utóbbi évtizedek nagy magyar önjelölt művészvilágának a szellemi és tárgyakban is realizálódó végtermékeit is pontosan így kiértékelni, hiszen ott ez nem is lenne vicc és még nagyon meg is sértőd(het)nének! Ők elhiszik ma sokan, hogy művészek! Pedig ez a jelenkori életművészet, a gyakran már befutott felmenői- és a "média-dubai-duhaj" álművészi és néha "prostitípusú" protekciós celebléttel, egészen más a maga valójában. Főleg a kiegészítő "anyagaival" és sztárfogyasztóival együtt! Ma a legfejletteb elektronikai és technikai eszközök korában létrehozható, (de mégis legfejletlenebbnek tűnő) zenét és képeket, szobrokat már megszoktuk, hogy alkalmanként magyarázni kell, a sztárokat bulvárosan celebbé formálódva elviselni és főleg nagyon meg- és túlfizetni. A jövőt meg az érdekükben (is) építeni! A felolvasó bemondó is sztárriporter és természetesen újságíró, majd művész és celeb is egyben! (Sőt, egyszer csak majd mind elkezd hang nélkül énekelni és egyéb kreativitását is kifejteni, de szigorúan a címlapok és a közönség élvezetigényének, vagy inkább igénytelenségének az érdekében...) A színvonalas és nem csak öncélúan élvezetes alkotás mára sokszor csak történelem,de a klasszikus régieknél nagyobbat alkotni, na az már tényleg nagy művészet lenne! Diák, írj magyar éneket! (...)


Donna Anna   2010-08-16 20:05:17
A Mona Lisával totálisan egyetértek, randa nő, nincs szemöldöke és bambán mosolyog. Mi ebben a titokzatos? Sose értettem, mit esznek rajta. Ráadásul Leonardo összes nője ilyen, egynek sincs szemöldöke. A barátnője biztos folyton kitépkedte...


label   2010-08-05 07:18:47
Már nevet rajtunk, csak évezredekkel később fogja fel az emberiség, hogy ez mit jelent. Lehet, hogy egyszer még küld egy szmájlit is. És igenis tud fejlődni. Minden mozdulata művészet és létrehozás.


Olle   2010-08-05 13:26:32
Már alig várom, hogy kézbe vehessem a Biblia 2010-es, átdolgozott, új kiadását. Éljen Dávid királyunk! De azért ez a kiröhögősdi nem szép dolog ám.


Sz. Márton   2010-08-15 21:18:51
Komolcsák Dávid nyílt levele az emberiségnek: (Bocsi, én csak közvetítem szellemi telepátia útján az akarati kinyilatkoztatását, mert Ő a tartós közéleti elfoglaltságai miatt nem ragadhat mindig klaviatúrát!) "Az életnagyságú szobrom Michelangelo és Rodin korai halála és a carrarai márvány nehéz megdolgozásának és minőségének egyre romló állapota, de ennek ellenére emelkedő ára miatt még nem készülhetett el. Valószínűleg, egy újbirodalom korabeli, egyiptomi fáraó szobrának anyagából kell majd elkészíteni. A tender bonyolítása folyamatban, de sajnos egyesek még mindig nagyon őrzik és fontosnak tartják a jelenlegi állapotában megtartani a kijelölt szobrot, így ez további tárgyalásokat és nemzetközi egyeztetéseket igényel. Addig ideiglenes megoldásként a hősök terének szoborcsoportját felkínálta a hazai kulturális és művészeti ügyekben illetékes szakemberek „megnemválasztott”, de ennek ellenére általam is kijelölt bizottsága. Bár a történelem több fontos eseményére is méltó lennék, de a sok egyedi modellszerű helyzetbe kényszerítés miatt, egyelőre csak fontolóra veszem az ajánlatot és írásban értesítem erről, akár nyilvánosan is a közvéleményt. Higyjétek el, nagyon kellemetlen, megfelelő szerénységgel, de dicső önmagamat is ismerve, erről nekem bármit is írni, és mint folyamatban lévő, a világ, azon belül is fővárosunk napi hangulatát jelentősen befolyásoló létfontosságú ügyről, bármit is nyilatkozni. Valószínűleg, ebből a későbbiekben univerzális, a teljes naprendszert is érintő bolygóközi ügy is kerekedhet, de amennyiben ezt már nem tudom e korlátok közé szorítani, akár az univerzum megismerhető vertikuma is kevésnek bizonyulhat. Előreláthatóan, az ügy a végtelenbe torkollik, a térben és időben átláthatatlanul és követhetetlenül megtervezhetetlen relatívitással. Ez már tőlem független bibliai döntést is igényelhet a teremtés folyamatának esetleges újragondolásával. A nemzetközi tudósdelegáció, már dolgozik a probléma progresszív kezelhetőségének fúzionálisan preventív és markánsan szelektív analízisén."


label   2010-03-17 08:30:02
tetszik


Erzsike bácsi   2010-03-17 08:52:00
Így van, aki magas szintű elismerést kap azért, mert a munkáját jól végzi, és művészeti munkásságát a közönség mellett "hivatalosan" is elismerik, az bunkó. Mindenki maradjon ismeretlen!


AS   2010-03-17 10:15:35
Nagyon gyenge ez a blog. Ez a hargitai csaba is biztos valakinek a valakije, hogy a beolon lehetőséget kap.


hartay   2010-03-17 11:31:28
Igazad van, a melletünk lakó néni szomszédja vagyok, így kerültem a beolra. Csak ezt a nénit Bugyánszky Erzsébetnek hívják...:-)


AS   2010-03-17 12:04:47
Amúgy én sem értem miért háborodnak fel Lovasin. Ő mindig is "ezekhez" tartozott, sosem titkolta szdsz-es kötöttségét naná, hogy elfogadja a pénzt tőlük. Egy darabig nem valószínű, hogy kap, hacsak nem kezd el újra helyezkedni.


kismókus   2010-03-17 12:07:24
Jövőre majd Ákos kap a haverjaitól.


Olle   2010-03-17 13:28:10
Én nem vettem volna át ezektől a helyében.


kecske2   2010-03-17 16:31:56
Ez milyen gyenge, 4. osztályos szűk látókörű fogalmazás... Szegény ember véletlen rátalál egy értelmesnek tűnő portálra, aztán rögtön be is zárja az ilyen gyenge tartalom miatt. Sosem fogom megtudni, milyen is a beol.hu


kisbalázs   2010-03-17 16:53:32
kecske2, Te milyen gyenge vagy, semmi humorérzéked nincs, elárulom, hogy ez csak paródia, pont a magadfajta, szűk látókörű, keserű, humortalan egyénekről szól. De legalább jót röhögünk rajtad is, hogy ezt így beszoptad. Köszönjük!


hartay   2010-03-17 17:59:18
Nem kell bántani kecske2 barátunkat, én minden hozzászólásnak egyaránt örülök! Az külön boldogság, ha sikerül valakit behúznom a csőbe :)


fifi   2010-03-17 18:35:48
de bántani kell kecske2 barátunkat... hátha emiatt tágul a látóköre.


kismókus   2010-03-17 19:15:39
Mekk Elek barátunk úgy elszelelt, hogy vissza se nézett. Majdnem ő lett a mi zsákmányállatunk :)


Modor Tibi   2010-03-17 22:58:07
Hargitay, b+ :DDDD Őőőő, ja. Nehéz dolog. Én is hiteles akartam maradni hirdetések meg címlap nélkül. Aztán rábeszéltek, hogy nem kéne :)


Kinoxalin   2010-03-17 23:51:50
http://www.fn.hu/magazin/20071012/miert_beteg_magyar_kispal/?oldal=3 Olvasd el az utolsó bekezdést, hőzöngő paraszt! "Bár volt rendszerváltás Magyarországon, de elit- és hatalomváltás nem volt. Ami történt, az azoknak az érdekeit szolgálta, akik már túl gazdagok voltak ahhoz, hogy anélkül vitorlázhattak volna, hogy ez ne szúrt volna szemet. Nem tudtak már nyugodtan utazni külföldre, nem tudták úgy elkölteni a pénzüket, hogy ne lett volna zavaró. Én úgy gondolom, hogy ez egy nagyon sikeres hatalomátmentés volt. Nem szavaztam soha az MSZP-re, az SZDSZ-re is utoljára ’94-ben. Egyáltalán nem vagyok tehát baloldali, és liberális is csak mérsékelten. Az más kérdés, hogy Magyarországon felvállalhatatlan az összes politikai képződmény, de erről sem én tehetek."


hartay   2010-03-18 08:06:36
Hőzöngő paraszt :)


kisbalázs   2010-03-18 08:08:41
Olvasd már el a többi hozzászólást, hőzöngő paraszt, ez egy kitaláció, csak néhányan komolyan veszik! "dögöljön meg minden sikeres és boldog ember ebben az országban, ahol nincs igazság, mert Lovasi Kossuth-díjat kapott!" Az ilyet szerinted komolyan kell venni? Akkor gratulálok.

2010. december