BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Gálbosdi dosszié

 

Derék ember a mai vendégünk, szeretjük őt. Világosan beszél, a nép nyelvén szól. Gálbosdi Andort nem hagyja nyugodni több dolog sem, ezért tollat ragadott, hogy kiírja magából azokat a visszásságokat, amelyek hónapok óta bosszantják, legyen szó állami intézményekről, vagy leányvállalatok férfi vezetőinek lányairól. Jegyzete fáklyaként világítson sötét elménk mély alagútrendszereiben! Keljünk hát útra az elemző Andorral!

 

 És tessék:

 

Tudják, mit nem értek? Hogy miért van az, amikor a belső konfiguráció oly tömött, hogy az mégsem passzol. Hova? És főleg, hogy meddig kell ezt még eltűrnünk. Talán már soha, bár az elemzők szerint a helyzet súlyosbodását nagyban előidézi az a határozat, amelyben a hitelek felülbírálatánál álló katonai sorfal, de ez nem meggyőző, sőt. Még 2008 októberében lehetett olyan törekvésekről olvasni, hogy a lecsupaszítás, mely állami szervezetek, szférák és katakombák érintésével úgy, hogy természetesen a történelmi hitelességet nagyban megőrzendő.

Miről is beszélek?

 

Például: RGT7=889,667¥♯§¤, amely jelkombináció szerint, persze.

 

 

Egységet alkotunk olyan külföldi leányvállalatok férfi vezetőinek a leánygyermekeivel, akik erősödést idéznek elő a tollfelvásárlás, mint nemzetközi monopólium. Vagy itt van az élővizeink védelme, hol? Mondhatnánk, elsüllyedt, de nem igaz, hazugság, lelepleztük, igaza van mindkét félnek, s ez mindenképp megnyugtató. Dossziém van erről, arról, minden irányból várható csapadék, se szél, csak megint a hőség.

 

Képlettel: 87kJL+556KF=Pő

 

Világos beszédem segítségével ajánlom hát, hogy emlékezzünk. Mi volt 1987 októberében? A kohászatban jelentős előrelépést fontolgattak, majd mégsem, végül talán, egyebet nem találtak, így maradt minden megváltoztatva. Elemzők szerint az a hónap elhozta azt a várva várt maradást, amely végül úgy múlt el, mintha kicserélték volna. Kinek köszönhettük mindezt? Jelentős.

 

 

 

 

 

 

 

Képlettel: UJK65z=/99%/KPÁ

 

Önök szerint mi idézte elő a tavalyi, sőt, a huzamosabb, valamint az utána következő éra legjelentősebb, és ezt büszkén vállaljuk?

 

 

 

Andor, most már mindent értünk, hálásan köszönjük! Mindig megnyugszunk, ha valaki felvilágosít bennünket. Grafikonokkal nem segítené a szövegértést esetleg még?

 

Dehogynem:

 

 

 

 

Igen, köszönjük, így már minden kételyünk elszállt.

Egy hozzászólás: “Gálbosdi dosszié”

  1. Olle:

    Ez tök világos. Vágom. Csabi! Gratula a Goldenblogos 9-eshez, ez is egy ritka számjegy!

Szólj hozzá