BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Ritka számjegyek II.

Dr. Lóth Adernát neve már fogalom, nagyon vártuk, hogy újra eljöjjön körünkbe, és ismét egy ritka számjegyet mutasson be.

 

Nos, Lóth úr?

 

Majd inkább én. Ma egy meglehetősen ritka számjegyet hoztam önöknek. Bizonyára sokan csodálkozni fognak, míg másokban kellemes emlékeket ébreszt a hatos: 6

 

Mert miről is beszélek? Öt évvel ezelőtt, amikor négyen uraltuk a matematikai mezőnyt, még nem jutottunk ötről hatra. Nem véletlenül. Tartottunk a hatostól. Egyedül én bizonyultam alkalmasnak arra, hogy bátran elővegyem ezt az elfeledett számot. Őszintén megvallva, elegem volt az ilyen számjegyekből: 7789, 4323, 5590 vagy 74532201. Hiányérzet gyötört, éjszakákat nem aludtam. De egy reggel, hat óra tájban rápillantottam a digitális ébresztőórám kijelzőjére: 6:04

Korán van még, gondoltam, s akkor bevillant végre a hatos. Azon nyomban papírt és tollat ragadtam. Ilyeneket írtam: 6646, 6696, 6336, 7662. Hogy csak a legfrappánsabbakat említsem. Persze nem akarom, hogy innentől tucatszámjegy legyen a hatosból, csak annyit, hogy tudassam az olvasókkal, újra köztünk van a hatos.

 

Örvendjünk, derüljünk! Boruljunk térdre a hatos előtt!

 

Vivát hatos!

 

 

Dr. Lóth Adernát jóvoltából ismét örülhettünk egy ritka számjegynek. Éljen! Mert ritka madárnak hol van az anyja, ahogy a mondás is tartja.

6 hozzászólás: “Ritka számjegyek II.”

  1. Bibek:

    :D

  2. Laca:

    Bator ember ez a Dr Loth, remelem nem talaljak holtan holnap reggel verbefagyva egy fejebol kiallo kilencessel!

  3. Olle:

    Végre, már nagyon hiányzott a hatos. Pont ott, ahol a hatos megáll. Régi, szép emlékek…

  4. zolkabolka:

    a hat az szar! 37 for president!

  5. gaxx:

    Broáf. Villamosban is utálom a hatost, grrr…

  6. Sz. Márton:

    Lehet hat-hat(ó)s, nyal-hatos, dug-hatos és ezt már ba(..)hatos
    na és persze i(hat), és sokat kutat(hat), de amit lát(hat) azt egyben kinyal(hat) és végül stb…

    “A matematika olyan, mint a valóságos élet
    Mert asztalnak indult de csak egy szék let(t)
    S ágynak dőlve tőle
    Ne egyél már belőle….”

    ” Fogtam egy Dr. BehatoLóth Adernát hat-hatós mondása”

Szólj hozzá