Új, sugárzó erotikus show
Bimboletty Amanda melle már fogalom a médiában. Tökéletes feszessége, kisugárzása átsugárzik a késő este sugárzott műsorokon is. Amanda sugárzó egyéniségénél már csak a melle sugárzik jobban. De hagyjuk a sugarakat, jöjjön a nagy hír, a nagy dobás, amellyel ismét reflektorfénybe (sugárba) kerül Bimboletty Amanda, s az ő melle.
Honnan az ötlet, hogy a nagy sikerű Megasztár felnőttverziójába belevágjanak?
Sugárzott felém ez az ötlet, onnan van az. Nagy stáb dolgozik velem a műsoron. Lesz itt már több minden is. Sokan csalódtak a Megasztárban, hogy egyesek ruhában képesek fellépni, semmi meztelenség vagy orális kielégítés a színpadon. Gyerekektől és nyugdíjasoktól egyaránt érkeztek könyörgő levelek, hogy valamit tegyünk, mert ezt már nem bírják tovább.
Milyen néven fut majd az új széria?
Sokat gondolkodtunk, mi lenne a legmegfelelőbb, hirdettünk is egy pályázatot a Megasztár pornóverziójának címére. A sok finomkodó, bigott javaslat után végül Kelemend Annamária, a Jászmáriafültői Katolikus Leányzárda növendékének ötletét fogadtuk el. Ő el tudott rugaszkodni a direkt álszenteskedő névjavaslatoktól, így lett a Megasztár felnőttverziójának címe Megbasztál.
Nem gondolja, hogy ez kicsit erős?
Úgy érzem, nagyon erős, figyelemfelkeltő, informatív és impozáns címet kapott a műsor. Ezt nem felejtik el a nézők, ez máris garantálható. Gyermekek ezreit ülteti majd a tévé elé éjjel a Megbasztál. A csemeték ráérnek majd szunyókálni az iskolában, ezt nem hagyhatják ki. Végre egy olyan műsor, amelyet együtt izgulhat végig unokától dédiig az egész család.
Mi lesz látható a produkcióban konkrétan? Tömény pornográfia?
Természetesen igen, kiegészítve énekkel és tánccal. Elsődleges feltétel persze a férfi jelentkezőknél a jelentősebb méretű pénisz, s annak megfelelő használata, a nőknél pedig az óriásinál még tömöttebb, feszesebb, kisugárzóbb mellek büszke viselése. Itt most nem arra kell számítani, hogy keressük az év hangját, meg ehhez hasonló művészieskedő ködösítések. A Megbasztál ennél jóval több, itt a nemi szervek versengéséé a főszerep. A Megbasztál végre átlépi azokat a prűd határokat, amelyeket az ilyen műsorok állítottak fel hosszú évtizedek alatt, mint a Delta, a Tervezzünk tárgyakat, a Tízen Túliak Társasága, vagy a fél nyolcas Híradó. Új időszámítás kezdődik végre a televíziózásban, amelynek első, fallikus bástyája a Megbasztál lesz.



2010. 08. 18., 17:02
Nagyon várjuk Bencémmel az új műsort, hurrá!
2010. 08. 18., 19:10
Nagyon jó, de Komolcsákra is kivetheti a címszereplő hálóját és ha összefognak akkor jajj a többieknek! A nyertes végül kap egy óriási óvszert a “Jászmáriafültői Katolikus Leányzárda” szakértőjétől és ha a fejére húzza ő lehet Isten fa(…)
Ezek után újra indulhat aktuálisan a “Való Pi(.)ák” show is, majd a bűnügyi helyszínelők magyar sorozat változata a “Valló Villák”, végül a Szívtipró Gumi (gimi)….
2010. 08. 18., 19:49
Nomeg a Big Bráner, csak, hogy elcsépeljek valamit
2010. 08. 23., 22:26
Kivancsi vagyok, Lurmik Anyuka mit szol ehhez!!?
2010. 08. 23., 22:51
Kisfiammal elkötelezett rajongói vagyunk a hardcore pornónak, nagyon örülünk a kulturális torta eme újabb, sikamlós szeletének. Nyamm. Ettől függetlenül Hartay úrral találkozunk a szexbíróság pornóügyi tárgyalótermében, mert ez mégiscsak arcátlanság, ami itt megy!